A valóság túlszárnyalja a filmet.
Fedezd fel a Matematika és Informatika Kart 8 percben!

Sikertörténetek: László Tamás, MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet, Budapest

Sikertörténetek: László Tamás, MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet, Budapest
A középiskolai matematikai versenyekre való felkészülési időszakot jobban szerettem, mint magát a versenyt. Habár az utóbbi volt a cél, a felkészülésnek, a sok munkának volt valami varázsa, valami, ami érdekessé tette azt a rengeteg felkészülési időt. Mindezért hálás köszönet illeti tanáraimat, de legfőképpen András Szilárdot, aki önfeláldozóan napról-napra irányította és megújította ezt a “varázslatot”. Ez

Statisztika – a 2014. júliusi magiszteri felvételire beiratkozott jelentkezők

A naponta frissülő statisztika megtekinthető a román nyelvű kari honlapon.

Fontos tudnivalók a 2014. júliusi alapképzési felvételire beiratkozott jelentkezők számára

A Nemzeti Nevelésügyi Minisztérium által kibocsátott 3838/11.07.2014 számú Rendelet értelmében mindazon jelentkezők esetében, akik 2014-ben érettségiztek, a helyek visszaigazolásakor kizárólag a Megyei Tanfelügyelőség által láttamozott érettségi igazolás érvényes, az alábbiak szerint: tandíjmentes helyek visszaigazolása: a Megyei Tanfelügyelőség által láttamozott érettségi igazolás EREDETI példánya; tandíjas helyek visszaigazolása: a Megyei Tanfelügyelőség által láttamozott érettségi igazolás eredeti példánya vagy

A 2014. júliusi írásbeli felvételi tételek matematikából és informatikából

Matematika tétel, 2014. július Informatika tétel, 2014. július

Statisztika – a 2014. júliusi alapképzési felvételire beiratkozott jelentkezők

A naponta frissülő statisztika megtekinthető a román nyelvű kari honlapon.

Sikertörténetek: Darvas Tamás, University of Maryland

Sikertörténetek: Darvas Tamás, University of Maryland
Kedves emlékeim vannak a Kolozsváron eltöltött évekről. 2004-ben felvételiztem matematika-informatika szakra, és ezzel kezdetét vette matematikusi pályafutásom. Rengeteg színvonalas előadást volt szerencsém hallgatni, de leginkább Kolumbán József és Bulboacă Teodor kurzusait emelném ki, akik nagyfokú precizitással vezettek be a matematikai analízis különböző válfajaiba. A matematika mellett ugyancsak Kolozsváron ismerkedtem meg feleségemmel, Timcsivel. Az alapképzes utolsó

Kiállítással egybekötött tehetségdélután a csíkszeredai Sapientián

Kiállítással egybekötött tehetségdélután a csíkszeredai Sapientián
2014. június 11-én, Csíkszeredában a Sapientia EMTE és a SimpleX Egyesület szervezésében matematikai tehetségdélután zajlott. A rendezvény néhány mozzanata szervesen kötődött a BabeşBolyai Tudományegyetem által koordinált MASCIL-projekthez (Mathematics and Science for Life), amelynek keretén belül olyan kísérleti tevékenységeket tartunk, ahol a diákoknak valamilyen reális élethelyzetben vagyegy adott szakmához kötődő munkahelyi viszonyok között felmerülő problémákat kell megoldaniuk.

Sikertörténetek: Lőrincz András-Cristian, University of Connecticut

Sikertörténetek: Lőrincz András-Cristian, University of Connecticut
Mint gyermek lassan, fokozatosan barátkoztam meg a matematika világával, és a matematikusi pálya már az iskolában rendkívül vonzónak tűnt számomra. Ezt nem kis mértékben a nagyszerű matematikatanáromnak köszönhetem. A matematika iránti szenvedélyemet a BBTE Matematika és Informatika Kar matematika szakán volt lehetőségem elmélyíteni, amelyet 2010-ben végeztem el. Ezt követően Bostonban folytattam tanulmányaimat, ahol a Northeastern Egyetemen

Az írásbeli záróvizsga minősítésére vonatkozó kari határozat

Az írásbeli záróvizsga minősítése a következőképp történik: Matematika szakterület Matematika szak: a matematikából kapott három tétel (Algebra, Matematikai analízis, Geometria) jegyeinek számtani középarányosa; Informatikai-matematika szak: a matematika tételre és az informatika tételre kapott jegyek súlyozott átlaga, az alábbi képlet szerint: Matematika jegy: 2/3 + Informatika jegy: 1/3. A matematika tétel végső jegyét a matematikából kapott három tétel (Algebra,

A 2014. júniusi–júliusi záróvizsgára és magiszteri vizsgára történő beiratkozások ütemezése

Kérjük a végzős hallgatókat, hogy a titkársági program zsúfoltságának elkerülése érdekében, valamint a beiratkozási folyamat hatékonyabbá tétele miatt a záróvizsgára és magiszteri vizsgára történő beiratkozáskor az alábbi ütemezéshez igazodjanak: 2014. június 24-én, kedden bárki leadhatja a beiratkozási dossziéját; 2014. június 25-én, szerdán névsor szerint, A-tól M-ig; 2014. június 26-án, csütörtökön névsor szerint, N-től Z-ig. Kérjük a