A valóság túlszárnyalja a filmet.
Fedezd fel a Matematika és Informatika Kart 8 percben!

A támogatási formára, a tandíj visszafizetésére, a tandíjkülönbözet befizetésére vonatkozó információk

Kérjük a Matematika és Informatika Kar hallgatóit, hogy ellenőrizzék a csoportokat összesítő listákon megjelenő támogatási formát, amely a 2016–2017-es egyetemi tanévben érvényes. Azok a hallgatók, akik befizették a beiskolázási díjat, majd az újraosztások során tandíjmentes helyre kerültek át, 2016. október 4. és 13. között kérvényezhetik a tandíj visszatérítését. A kérvényhez szükséges mellékelni a befizetést igazoló eredeti

I. félévi órarend, 2016–2017-es egyetemi tanév

Az órarend ideiglenes, és az első tanítási héten érvényes.

Hasznos tudnivalók az I. éves hallgatók számára

Hasznos tudnivalók az I. éves hallgatók számára
Kérjük az elsőéves hallgatókat, hogy vegyenek részt a 2016–2017-es egyetemi tanév ünnepélyes kari szintű megnyitóján, majd azt követően a Matematika és Informatika Kar magyar tagozati tanévnyitó ünnepségén. A Matematika és Informatika Kar ötvözi a hagyományt és a modernitást, jelenleg több mint 2300 beiskolázott hallgatója van alapképzésen, magiszteri és doktori képzésen. Akkreditált matematika, informatikai-matematika és informatika alapképzési

A Matematika és Informatika Kar magyar tagozatának tanévnyitó ünnepsége – 2016. október 1.

A Matematika és Informatika Kar magyar tagozatának tanévnyitó ünnepsége – 2016. október 1.
Mindenkit szeretettel meghívunk a Matematika és Informatika Kar magyar tagozatának évnyitó ünnepségére 2016. október 1-jén, szombaton 11:30 órától a BBTE Aula Magnájába. A tanévnyitó előadást dr. Csató Lehel egyetemi tanár tartja So deep learning – so what? Mély tanuló algoritmusok címmel.

BBTE Mentor Klub

BBTE Mentor Klub
Tudtad-e, hogy a munkaerőpiacon, a karrierépítésben az úgynevezett „soft skillek” (kommunikáció, csoportmunkára való alkalmasság, segítőkészség, előadói képességek stb.) legalább annyit számítanak, mint a „hard skillek” (tudás, szakmai készségek stb.)? A Babeș–Bolyai Tudományegyetem hallgatóinak szervezett BBTE Mentor Klub egy olyan műhely, ahol megtanulhatod, hogyan válj igazán jó munkaerővé, eszközöket kapsz ahhoz, hogy sikeressé válhass a szakmádban.

Fontos hirdetés a I. éves hallgatók számára (2016–2017)

Kérjük az I. éves hallgatókat, hogy töltsék ki a 2016–2017-es egyetemi tanévre szóló tanulmányi szerződésüket az Academic Info BBTE felületen legkésőbb 2016. szeptember 29-ig. A 2016. júliusi felvételin bejutott valamennyi hallgató egy e-mailt kapott saját felhasználónévvel és jelszóval. A kitöltött, kinyomtatott és aláírt szerződést 2016. október 1-jén kell leadni az elsőéves hallgatók számára meghirdetett szakok szerinti találkozón, amelyre a 11:30-kor

A lakbértámogatásra, a nemzetközi olimpikonoknak járó érdemösztöndíjra, a falusi környezetből származó hallgatóknak járó ösztöndíjra, valamint a petrilai és urikányi bányaszerencsétlenség áldozatai gyerekeinek járó speciális ösztöndíjra vonatkozó tudnivalók

Kérjük azokat a hallgatókat, akik a BBTE Rektori Hivatala által kibocsátott 18.177/28.09.2016-os átirat alapján lakbértámogatásra, a nemzetközi olimpikonoknak járó érdemösztöndíjra, a falusi környezetből származó hallgatóknak járó ösztöndíjra, valamint a petrilai és urikányi bányaszerencsétlenség áldozatai gyerekeinek járó speciális ösztöndíjra jogosultak, az igazoló dokumentumokkal jelentkezzenek a kari titkárságon 2016. október 4-ig (11:00 óra).  

Tanévnyitó a Magyar Tagozaton – 2016–2017-es egyetemi tanév

Tanévnyitó a Magyar Tagozaton – 2016–2017-es egyetemi tanév
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Tagozatának hivatalos tanévnyitójára 2016. október 3-án, hétfőn 16:00 órától kerül sor, az egyetem főépületének Aula Magna termében. Köszöntőt mond a Magyar Tagozat vezetője, dr. Soós Anna rektorhelyettes, valamint Rés-Konrád Gergely diák-alprefektus. A fényreszabott vonalzó esete az atomórával címmel tanévnyitó előadást tart dr. Néda Zoltán egyetemi tanár, a BBTE Fizika Karának oktatója. Mindenkit szeretettel várunk!

Fontos hirdetés: tanulmányok meghosszabbításának és a korábban megszerzett kreditpontok elismerésének kérvényezése

Kizárásra kerülnek mindazon hallgatók, akik 2016. szeptember 19-ig (12:00 óra) nem adják le a kari titkárságon a tanulmányaik meghosszabbítására vonatkozó kérvényt. A kizárt hallgatók kérvényezhetik visszairatkozásukat a következő egyetemi tanévre. Azoknak az I. éves hallgatóknak, akik a más szakon vagy karon megszerzett kreditpontjaik elismerését szeretnék kérvényezni, legkésőbb 2016. szeptember 29-ig ki kell tölteniük és le kell adniuk a

Statisztika – a 2016. szeptemberi magiszteri felvételire beiratkozott jelentkezők

szakterület szak szept. 12. szept. 13. összesen Matematika Matematikai didaktika 9 1 10 Matematikai didaktika (magyar) 3  1 4 Számítógépes matematika (magyar) 1  1 2 Korszerű matematika (angol) 0  0 0 Informatika Komponens alapú programozás (angol) 0  0 0 Adatbázisok 1  0 1 Osztott rendszerek az interneten 1  6 7 Software Engineering (angol) 2  6 8 Vállalati szoftvertervezés