A valóság túlszárnyalja a filmet.
Fedezd fel a Matematika és Informatika Kart 8 percben!

Fontos hirdetés a 2017–2018-as egyetemi tanévre szóló egyetemi szálláshelyekre vonatkozóan: azon hallgatók figyelmébe, akik nem kaptak helyet a bentlakásban, vagy akik szeretnék megváltoztatni a kapott helyüket

Kérjük mindazokat a hallgatókat, akik nem kaptak egyetemi szálláshelyet, és a 2017–2018-as egyetemi tanévre szeretnének igényelni, illetve akik szeretnék megváltoztatni a kiosztott helyüket, adjanak le egy kérvényt 2017. október 3-án, kedden 09:00 és 10:00 óra között. A típuskérvényt a dékáni hivatalban lehet átvenni.  

Hasznos tudnivalók az I. éves hallgatók számára

Hasznos tudnivalók az I. éves hallgatók számára
A Matematika és Informatika Kar ötvözi a hagyományt és a modernitást, jelenleg több mint 2700 beiskolázott hallgatója van alapképzésen, magiszteri és doktori képzésen. Akkreditált matematika, informatikai-matematika és informatika alapképzési szakjai a képzési programok országos besorolásában maximális minősítést kaptak. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem – matematikai és informatikai képzése révén – egyre gyakrabban szerepel a legrangosabb nemzetközi egyetemi rangsorolásokban: Shanghai

I. félévi órarend, 2017–2018-as egyetemi tanév

Az oktatás 2017. október 3-án kezdődik. Az órarend csak az első oktatási héten érvényes. Kérjük a hallgatókat, hogy kísérjék figyelemmel az órarendet az esetleges változtatások miatt.

A Matematika és Informatika Kar magyar tagozatának tanévnyitó ünnepsége – 2017. október 2.

A Matematika és Informatika Kar magyar tagozatának tanévnyitó ünnepsége – 2017. október 2.
Mindenkit szeretettel meghívunk a Matematika és Informatika Kar magyar tagozatának évnyitó ünnepségére 2017. október 2-án, hétfőn 08:00 órától a BBTE főépületének G. Călugăreanu termébe. A tanévnyitó előadást dr. Gaskó Noémi adjunktus tartja Gráfokról címmel.

Sikertörténetek: Szilágyi Zsolt, Székelyudvarhely

Sikertörténetek: Szilágyi Zsolt, Székelyudvarhely
A matematikával való kapcsolatom igazán a középiskolában kezdődött. András Szilárd rendszeresen eljött a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumba, alkalmanként maratoni hosszúságú matekköröket tartani, — amelyek kezdetben nagyon megterhelőek voltak számomra, de idővel megedződtem, — amiért örökre hálás vagyok neki. Ez döntően befolyásolta, hogy a Babeş—Bolyai Tudományegyetem matematika szakát választottam. 1999 és 2003 között voltam az egyetem

A Magyar Tudomány Napja Erdélyben – 2017

A Magyar Tudomány Napja Erdélyben – 2017
2017. november 3. és 5. között, a Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat keretében kerül megszervezésre a 8. Matematika és Informatika Alkalmazásokkal című tudományos ülésszak Kolozsváron, amelyre szeretettel meghívjuk előadóként vagy résztvevőként. A konferencia keretében kerül sor a Farkas Gyula-emlékérem átadására. Szervezők: Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Magyar Matematika és Informatika Intézet Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Matematikai és Informatikai Szakosztálya Farkas Gyula

A 2017–2018-as egyetemi tanév megnyitója valamennyi I. éves hallgató számára – 2017. október 2., hétfő

A Matematika és Informatika Karon a 2017–2018-as egyetemi tanév kari szintű ünnepélyes megnyitójára 2017. október 2-án, hétfőn 10:30 órakor kerül sor az Egyetemiek Háza Auditorium Maximum termében (Emmanuel de Martonne utca 1). Kérjük az I. éves hallgatókat, hogy vegyenek részt a kari megnyitón is, de legfőképpen a tagozati, illetve szakok szerinti megnyitón, amelyre az alábbi ütemezés

A BBTE Matematikai Iskola értékeinek újabb elismerése

A BBTE Matematikai Iskola értékeinek újabb elismerése
Örömmel jelenthetjük be a Babeș–Bolyai Tudományegyetem matematikai iskolája által elért kiváló eredmények legújabb elismerését: kollégáinkat, Dr. Gabriela Kohr egyetemi tanárt, Dr. Teodor Bulboacă egyetemi tanárt, Dr. Ioan M. Pop egyetemi tanárt és Dr. Teodor Groşan egyetemi docenst (a két legutóbbit a mechanika és a kondenzált anyagok fizikája szakterületén végzett kutatásokért) felterjesztették a Scopus Awards Romania 2017

A 2017–2018-as egyetemi tanév ünnepélyes megnyitója a Matematika és Informatika Karon

A 2017–2018-as egyetemi tanév ünnepélyes megnyitója a Matematika és Informatika Karon
A Matematika és Informatika Karon a 2017–2018-as egyetemi tanév kari szintű ünnepélyes megnyitójára 2017. október 2-án, hétfőn 10:30 órakor kerül sor az Egyetemiek Háza Auditorium Maximum termében, Emmanuel de Martonne utca 1.

Szenkovits Annamária doktori értekezésének védése: Model-based Testing for Reactive Systems. Intelligent Approaches

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Matematika és Informatika Kara tisztelettel meghívja Önt Szenkovits Annamária Model-based Testing for Reactive Systems. Intelligent Approaches című doktori értekezésének nyilvános védésére, amelyre 2017. szeptember 29-én, pénteken 11:30 órától kerül sor a BBTE főépületének 5/I-es (Tiberiu Popoviciu) termében. A doktori értekezés dr. Horia F. POP egyetemi tanár szakmai irányításával készült. Mellékletben olvasható a