A valóság túlszárnyalja a filmet.
Fedezd fel a Matematika és Informatika Kart 8 percben!

A Matematika és Informatika Kar előadás-kínálata a 2013–2014-es tanév II. félévében, az Egyetem a közösségben. Folyamatos képzés a közösségnek elnevezésű program keretében

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem keretén belül működő Folyamatos Képzési Oktatóközpont Egyetem a közösségben. Folyamatos képzés a közösségnek címmel indított felnőttoktatási programot. A kezdeményezés a helyi közösség 18. életévét betöltött tagjainak biztosít hozzáférést a minőségi oktatáshoz. A képzés mindazok számára nyitott, akik jelen pillanatban nem rendelkeznek hallgatói státusszal az egyetemen. Az előadások megtartására a 2013–2014-es tanév II. félévében kerül sor, 2014.

Pótvizsga neveléspszichológiából

A neveléspszichológia tantárgyból 2014. február 21-én, pénteken 12:00 órától lehet pótvizsgázni a Ștefănescu-Goangă teremben.

A záróvizsga eredményei – 2014. februári vizsgaidőszak

A 2014. februári záróvizsga eredményeit a kari hirdetőtáblán lehet megtekinteni. A fellebbezéseket 2014. február 18-án, kedden 09:00 és 12:00 óra között lehet benyújtani a Matematika és Informatika Kar titkárságán.

UBBots 2014 – Intelligens Robotok Napja a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen

UBBots 2014 – Intelligens Robotok Napja a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen
Ahogyan azt az előző években megszoktuk, a 2014-as egyetemi tanév második félévében is rendkívüli eseményre hív a Matematika és Informatika Kar: UBBots 2014 – Intelligens Robotok Napja a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. Az immár hetedik alkalommal megszervezett eseményre 2014. március 2-án, déli 12:00 órakor kerül sor a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar épületében (Teodor Mihali utca, 58–60, Kolozsvár). A

Tehetségtábor Jósikafalván – 2014. február 20–23.

Tehetségtábor Jósikafalván – 2014. február 20–23.
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Matematika és Informatika Intézete és a Farkas Gyula Egyesület 2014. február 20. és 23. között matek-infós tehetségtábort szervez a Kolozs megyei Jósikafalván. A táborba előadóként meghívtuk karunk néhány korábbi diákját, akik jelenleg kutatóként vagy doktoranduszként dolgoznak. A jelentkezéshez és az operatív kommunikációhoz minden jelentkezőt arra kérünk, töltse ki az alább címen található Google form-ot. A jelentkezéshez írjátok meg az

Kolozsvári lecke: a matematika játék

Kolozsvári lecke: a matematika játék
A matematika-oktatás időszerű szemlélete, mely szerint a tanulók tevékeny részvétele a tanulásban sokkal fontosabb, mint a feladatok gépies megoldása, a következő években forradalmasíthatja az európai oktatási rendszerekben használt tanulási eljárásokat. Az új módszert alkalmazva a gyerekek gyöngyök segítségével gyakorolhatják a gyökvonást, vagy matematikai úton modellezhetik a pletykák terjedését. Annak ellenére, hogy a tanárok nagy része

A 2013–2014-es tanév II. félévi ösztöndíjainak odaítéléséről szóló kari szabályzat

A 2013–2014-es tanév II. félévi ösztöndíjainak odaítéléséről szóló kari szabályzat – román nyelven Az ösztöndíjszabályzat melléklete – román nyelven A személyzeti osztály 165/14.01.2014-es számú átirata az országos szintű nettó átlagkeresetre vonatkozóan – román nyelven

Technology Spring Insight Program a Morgan Stanley szervezésében – elsőéves hallgatók figyelmébe

Technology Spring Insight Program a Morgan Stanley szervezésében – elsőéves hallgatók figyelmébe
Technology Spring Insight Program Időpont: 2014. április 16–18. Helyszín: Budapest, Morgan Stanley, Business and Technology Centre, Lechner Ödön Fasor 8. 2014 tavaszán a Morgan Stanley cég kezdeményezésére sor kerül a Technology Spring Insight Programra , amely kifejezetten az elsőéveseknek szól. A háromnapos rendezvény során felmerülő kiadásokat (utazás, szállás és étkezés) a cég állja. Elsőéves hallgató vagy?

Trendence Graduate Barometer 2014 – diákoknak szóló kérdőív a karrierről és az oktatásról

Trendence Graduate Barometer 2014 – diákoknak szóló kérdőív a karrierről és az oktatásról
Szeretnéd megtudni, hogyan gondolkodnak európai diáktársaid? Szeretnél véleményednek hangot adni és szeretnéd, ha véleményed meghallgatásra találna? A trendence Graduate Barometer Europe (GBE) felmérés segítségével a berlini Trendence Intézet 22 európai országban (közel 1000 egyetemen és főiskolán) méri fel évről évre a hallgatók véleményét, így jelenleg ez a legátfogóbb pályaválasztásra és felsőoktatási képzésre vonatkozó felmérés Európában. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem

Pótvizsgák díjának kifizetése a 2013–2014-es tanévre szóló tanulmányi szerződésben szereplő tantárgyak esetében

Azok a hallgatók, akik a Kar által meghatározott időpontban nem fizették ki a pótvizsgák díját a 2013–2014-es tanévre szóló tanulmányi szerződésben szereplő tantárgyak esetében, 2014. február 10. és 12. között, naponta 10-től 12 óráig kifizethetik még a kari pénztárban. A vizsgadíj kifizetése után a hallgató csak egyszer jelentkezhet pótvizsgára.