Kategória archívum: Hirdetések hallgatóknak
A hét tanára a BBTE-n: Szöllősi István adjunktus
A hét tanára a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen: Szöllősi István egyetemi adjunktus Matematika és Informatika Kar Magyar Matematika és Informatika Intézet 2015. január 19–26. Szöllősi István kiválasztása a hallgatók körében végzett felmérés eredményeként történt, amelyből kiderült, hogy ő a Magyar Matematika és Informatika Intézet legkedveltebb oktatója. Szöllősi István népszerűsége több tényezőnek is köszönhető, ezek közül kiemeljük kiváló
Legjobbak között a BBTE matematikai képzése – az Erdélyi Magyar Televízió riportja
Az Erdélyi Magyar Televízió 2014. november 4-i adásában közölte az alábbi riportot, amelyben Soós Anna rektorhelyettes, a BBTE Magyar Tagozatának vezetője, Lőrincz Ábel magiszteri hallgató, valamint András Szilárd is beszél. A felvétel megtekinthető az ETV honlapján.
Tandíjak befizetésének ütemezése a 2014–2015-ös tanévben
A 2014–2015-ös tandíjak befizetése az alábbi ütemezés szerint történik: az I. éves hallgatók esetében a hely elfoglalásának visszaigazolásakor, illetve 2014. október 15-ig a többi évfolyamok esetén, az éves tandíj legalább 25%-a 2014. december 5-ig, az éves tandíj legalább 50%-a 2015. március 15-ig, az éves tandíj legalább 75%-a 2015. május 15-ig, az éves tandíj 100%-a
Újabb szakgyakorlati lehetőség a Bitdefendernél
A Bitdefender szakmai gyakorlatot szervez mindazon hallgatók számára, akik ismereteiket gazdagítanák és tapasztalatot szeretnének szerezni a következő területeken: vírusok, assembly programozási nyelvek, reverse engineering, C-programozás, gépi tanulás, nagyméretű adathalmazok vagy operációs rendszerek.
CV-ket az cluj@bitdefender.com e-mail címre lehet küldeni 2015. február 23-ig.
András Szilárd előadása: A matematika tanítása és a matematika tanításának tanítása
2015 első Virtuális Bolyai Egyetemének meghívottja dr. András Szilárd, a BBTE Magyar Matematika és Informatika Intézetének docense. Előadásának címe: A matematika tanítása és a matematika tanításának tanítása Az előadás időpontja: 2015. január 13., kedd 18:00 óra Helyszín: BBTE főépülete (Farkas/ Kogălniceanu u. 1.), Augustin Maior (239. sz.) előadóterem Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők!
Az 1/2011-es számú Nemzeti oktatási törvény módosítására és kiegészítésére, valamint az oktatás minőségének biztosításáról szóló 75/2005-ös számú sürgősségi kormányrendelet módosítására vonatkozó 94/2014-es számú sürgősségi kormányrendelet
Az 1/2011-es számú Nemzeti oktatási törvény módosítására és kiegészítésére, valamint az oktatás minőségének biztosításáról szóló 75/2005-ös számú sürgősségi kormányrendelet módosítására vonatkozó 94/2014-es számú sürgősségi kormányrendelet
Áldott karácsonyt és boldog új esztendőt!
A Matematika és Informatika Kar Dékáni Hivatala békés, örömteli ünnepeket kíván minden hallgatónak, oktatónak, és valamennyi partnerintézménynek.
POSDRU/161/2.1/G/138033, Creșterea oportunităților de ocupabilitate prin practică de succes (PRACT-IT)
A projekt kivitelezője a Babeș–Bolyai Tudományegyetem, a Cluj IT Egyesület partnerségében. A projekt általános célkitűzése az alapképzési szakokon lévő hallgatók képességeinek fejlesztése és tehetségének kibontakoztatása, annak érdekében, hogy minél esélyesebbek legyenek fenntartható módon és sikeresen bekapcsolódni a munkaerőpiac vérkeringésébe. A hazai oktatási rendszerben részt vevő 450 egyetemi hallgató képezi a célcsoportot, akik szakmai tanácsadásban részesülnek,
Varga Ibolya előadása
2014. december 17-én, szerdán az intézeti tudományos szeminárium keretében dr. Varga Ibolya egyetemi docens előadására került sor Triadic Approach to Conceptual Design of XML Data címmel. A bemutató az XML-adatok triádikus (háromelemű) formális fogalomanalízis segítségével történő leírásáról, illetve funkcionális függőségek felfedezéséről szólt. Az előadás kivonata PDF formátumban
Prof. dr. Wei-Ngan Chin, National University of Singapore: Termination and Non-Termination Reasoning with HIP/SLEEK
ELŐADÁS 2014. december 22., hétfő, 11:00–12:00 óra Tiberiu Popoviciu-terem (5/I), str. Mihail Kogălniceanu/ Farkas utca 1. Termination and Non-Termination Reasoning with HIP/SLEEK Előadó Prof. dr. Wei-Ngan Chin Department of Computer Science, National University of Singapore Abstract Techniques for proving termination and non-termination of imperative programs are usually considered as orthogonal mechanisms. In this paper, we propose