Kategória archívum: Hirdetések
Tanulmányi szerződések kitöltése a 2013–2014-es tanévre
A következő szakok hallgatóinak figyelmébe: I. évfolyam, alapképzés, matematika és informatika szakterület II. évfolyam, alapképzés, matematika és informatika szakterület III. évfolyam, számítástechnika és információtechnológia (információmérnöki) I. évfolyam, magiszteri képzés 2013. május 17. és 31. között a fent megjelölt szakok hallgatói kitöltik a 2013–2014-es egyetemi tanévre szóló tanulmányi szerződéseket a https://academicinfo.ubbcluj.ro/ címen elérhető webes felületen. Amennyiben a leadott
Újabb szelekció a 2013-as ERASMUS hallgatói szakmai gyakorlatokra
2013. május 22-én az első kiválasztási forduló után üresen maradt helyekre újabb szelekciót hirdetünk ERASMUS hallgatói szakmai gyakorlatokra, a 2013. július–szeptemberi időszakra. A jelentkezők 2013. május 21. és 22. között adhatják be dossziéjukat, naponta 10-től 12 óráig a kari ERASMUS koordinátornál, a dékánhelyettesi irodában. A jelentkezési feltételekről és a beiratkozáshoz szükséges iratokról az alábbi bejegyzésben lehet
A záróvizsgához szükséges nyelvvizsga második időpontja
Mindazon hallgatók kérésére, akik nem jelentkeztek a 2013 áprilisában megszervezett nyelvi kompetenciavizsgára, a Bölcsészettudományi Karon működő Idegen Szaknyelvek Intézete (DLSS) egy második vizsgaidőpontot tűzött ki. A 2013. május 18-án, szombaton sorra kerülő nyelvvizsgára jelentkezhetnek azok a hallgatók, akik különféle okokból nem iratkoztak fel az első vizsgaidőpontra. Nyelv Időpont Helyszín Óra Angol, Német 2013. május 18. Bölcsészettudományi
Fiatal csillagászok iskolája – Bukarest, 2013. szeptember 24–28.
Csillagászati konferenciát szerveznek Bukarestben mindazon végzős magiszteri hallgatók, doktoranduszok vagy friss doktori diplomával rendelkezők számára, akik a csillagászat területén kívánják folytatni tudományos tevékenységüket. A konferenciáról szóló legelső bejegyzés az alábbi linken olvasható. A szervezők – az OPTICON hálózat tagjai – a csillagászati kutatásokban használt nagy teljesítményű eszközök rendeltetését ismertetik a résztvevőkkel. A részvételi díjat a szervezők biztosítják.
A nyári pótvizsgaidőszak, valamint a végzős évfolyamoknak szervezett rendkívüli pótvizsgaidőszak díjainak befizetése
A NYÁRI PÓTVIZSGAIDŐSZAK DÍJAINAK BEFIZETÉSE (azokra a hallgatókra is érvényes, akik meghosszabbították tanulmányaik idejét) 2013. május 27-től 2013. június 5-ig, 10:00 és 12:00 óra között, a Kar titkárságán Abban az esetben, ha a hallgatóknak egy korábbi időpontban kell vizsgázniuk, a megszabott vizsgadíjakat befizethetik munkanapokon 10:00 és 12:00 óra között a Matematika és Informatika Kar titkárságán. A
Bit- és számtologatók – 2013. május 8.
Kedves diákok, 2013. május 8-án, szerdán 18:30-tól a BBTE Központi Épületének 5/I-es termében folytatódik a Bit- és számtologatók előadássorozata, amelynek keretében ez alkalommal a budapesti Eötvös Collegium két magiszteri hallgatója fogja bemutatni kutatási témáját és eredményeit. Nádor István: Támasztóvektor gépek Balassi Márton: MapReduce, az adatintenzív programozási modell Az előadások rövid kivonata megtalálható a Bit- és számtologatók honlapján. Szeretettel
Bővült a Magyar Matematika és Informatika Intézet könyvtára
2013. április 23-án a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatika Kara egy 71 kötetből álló könyvadományt ajándékozott a BBTE Magyar Matematika és Informatika Intézet könyvtárának. Ezeket a köteteket a Mathematicum 209-es termében helyeztük el, ahonnan tanárok és diákok egyaránt kölcsönözhetik a tanév folyamán. Innen letölthető a könyvek listája, amelyben az adott linken keresztül a részletes tartalomjegyzék
A 2013–2014-es egyetemi tanévben érvényes díjak és illetékek
A BBTE Szenátusának 2013. április 8-i, díjszabályzatra vonatkozó 244-es számú Határozata A 2013–2014-es tanévre érvényes felvételi díjakra, beiskolázási díjakra és záróvizsga díjakra vonatkozó Díj- és illetékszabályzat A 2013–2014-es tanérve érvényes adminisztratív díjak, bentlakások és terembérlés költségei A BBTE központjai és intézetei által felszámolt díjak és illetékek a 2013–2014-es tanévben A 2013–2014-es tanévre érvényes egyéb egyetemi díjak
„Fedezd fel a világegyetemet” – csillagászati kiállítás nyílt a kolozsvári Néprajzi Múzeumban
Az Andromeda Csillagászati Társaság, a Starmax szaküzlet és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Csillagvizsgálója közös szervezésében csillagászati kiállítás nyílt Kolozsváron a Néprajzi Múzeumban. A tárlat 2013. április 17-től április 21-ig tekinthető meg; a kiállított műszerek jelentős része az Egyetemi Csillagvizsgálóból származik. A Fedezd fel a világegyetemet kortárs csillagászati eszközöket felvonultató kiállításra a szervezők nemcsak régi és korszerű, csillagászattal kapcsolatos
Diákhét a Matematika és Informatika Karon
A Hermes Diákegyesület szeretettel vár minden érdeklődőt a BBTE Matematika és Informatika Kar diákhetén sorra kerülő eseményekre. Az SSMI (Săptămâna Studenţilor de la Matematică şi Informatică / Matematika és Informatika szakos Hallgatók Hete) 2013. április 22. és 26. között zajlik. A Diákhét programja: Hétfő, április 22, 10:00 óra, “Lucian Blaga” Központi Egyetemi Könyvtár, I. emelet –













