Kategória archívum: Hirdetések hallgatóknak
Fontos hirdetés a 2017–2018-as egyetemi tanévre szóló egyetemi szálláshelyekre vonatkozóan: azon hallgatók figyelmébe, akik nem kaptak helyet a bentlakásban, vagy akik szeretnék megváltoztatni a kapott helyüket
Kérjük mindazokat a hallgatókat, akik nem kaptak egyetemi szálláshelyet, és a 2017–2018-as egyetemi tanévre szeretnének igényelni, illetve akik szeretnék megváltoztatni a kiosztott helyüket, adjanak le egy kérvényt 2017. október 3-án, kedden 09:00 és 10:00 óra között. A típuskérvényt a dékáni hivatalban lehet átvenni.
Hasznos tudnivalók az I. éves hallgatók számára
A Matematika és Informatika Kar ötvözi a hagyományt és a modernitást, jelenleg több mint 2700 beiskolázott hallgatója van alapképzésen, magiszteri és doktori képzésen. Akkreditált matematika, informatikai-matematika és informatika alapképzési szakjai a képzési programok országos besorolásában maximális minősítést kaptak. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem – matematikai és informatikai képzése révén – egyre gyakrabban szerepel a legrangosabb nemzetközi egyetemi rangsorolásokban: Shanghai
I. félévi órarend, 2017–2018-as egyetemi tanév
Az oktatás 2017. október 3-án kezdődik. Az órarend csak az első oktatási héten érvényes. Kérjük a hallgatókat, hogy kísérjék figyelemmel az órarendet az esetleges változtatások miatt.
A Matematika és Informatika Kar magyar tagozatának tanévnyitó ünnepsége – 2017. október 2.
Mindenkit szeretettel meghívunk a Matematika és Informatika Kar magyar tagozatának évnyitó ünnepségére 2017. október 2-án, hétfőn 08:00 órától a BBTE főépületének G. Călugăreanu termébe. A tanévnyitó előadást dr. Gaskó Noémi adjunktus tartja Gráfokról címmel.
A Magyar Tudomány Napja Erdélyben – 2017
2017. november 3. és 5. között, a Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat keretében kerül megszervezésre a 8. Matematika és Informatika Alkalmazásokkal című tudományos ülésszak Kolozsváron, amelyre szeretettel meghívjuk előadóként vagy résztvevőként. A konferencia keretében kerül sor a Farkas Gyula-emlékérem átadására. Szervezők: Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Magyar Matematika és Informatika Intézet Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Matematikai és Informatikai Szakosztálya Farkas Gyula
A 2017–2018-as egyetemi tanév megnyitója valamennyi I. éves hallgató számára – 2017. október 2., hétfő
A Matematika és Informatika Karon a 2017–2018-as egyetemi tanév kari szintű ünnepélyes megnyitójára 2017. október 2-án, hétfőn 10:30 órakor kerül sor az Egyetemiek Háza Auditorium Maximum termében (Emmanuel de Martonne utca 1). Kérjük az I. éves hallgatókat, hogy vegyenek részt a kari megnyitón is, de legfőképpen a tagozati, illetve szakok szerinti megnyitón, amelyre az alábbi ütemezés
A 2017–2018-as egyetemi tanév ünnepélyes megnyitója a Matematika és Informatika Karon
A Matematika és Informatika Karon a 2017–2018-as egyetemi tanév kari szintű ünnepélyes megnyitójára 2017. október 2-án, hétfőn 10:30 órakor kerül sor az Egyetemiek Háza Auditorium Maximum termében, Emmanuel de Martonne utca 1.
Hallgatók elszállásolása az egyetemi bentlakásokban szociális és egészségügyi kritériumok, valamint teljesítmény alapján – 2017–2018-as egyetemi tanév
A Matematika és Informatika Kar hallgatóinak egyetemi bentlakásokban való elszállásolása az erre vonatkozó keretszabályzatban foglalt eljárás alapján történik. Az I. éves (alapképzés) hallgatókra az elszállásolási időszak legelső napján kerül sor. A hallgatók egyetemi bentlakásokban való elosztását 2017. szeptember 20. után tesszük közzé a kari honlap Bentlakás-hirdetések menüpontjában. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem által biztosított hallgatói bentlakások szállásdíjai megtekinthetőek az alábbi
Tanévnyitó a Magyar Tagozaton – 2017–2018-as egyetemi tanév
2017. október 2-án , 16:00 órától kerül sor a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Tagozatának hivatalos tanévnyitó ünnepségére, az egyetem Farkas utcai épületének Aula Magna termében. Tanévavató előadást tart dr. Hatházi András Tényleg színház az egész világ? címmel. Köszöntőt mond: dr. Soós Anna rektorhelyettes, a Magyar Tagozat vezetője, valamint Rés Konrád Gergely diák-alprefektus Fellép a Visszhang kórus