Kategória archívum: Hirdetések
A magiszteri felvételi eredményei, 2025. júliusi vizsgaidőszak – az I. visszaigazolási forduló után
A magiszteri felvételi eredményei, 2025. júliusi vizsgaidőszak – I. visszaigazolási forduló A tandíjas helyre bejutott jelentkezőknek a II. visszaigazolási fordulóban be kell fizetniük a tandíj első részletét. Ha az előző fordulóban visszaigazolták végleges helyüket, emiatt akkor is be kell lépniük újból a felvételi platformra. Azoknak a jelentkezőknek, akik ebben a fordulóban tandíjmentes helyre kerültek át,
Az alapképzési felvételi eredményei, 2025. júliusi vizsgaidőszak – az I. visszaigazolási forduló után
A tandíjas helyre bejutott jelentkezőknek újból kell generálniuk a tanulmányi szerződést, alá kell írniuk és feltölteniük a felvételi platformra. Csak a szerződés újbóli feltöltését követően lehet majd befizetni a tandíjat. 2025. július 25-ig (péntek, 12:00 óra) a tandíjas helyre bejutott jelentkezőknek a felvételi platformon keresztül be kell fizetniük a tandíj első részletét vagy a teljes
Naptár, szükséges okiratok és beiratkozás a 2025. szeptemberi magiszteri vizsgára
Az alábbiak azokra a hallgatókra vonatkoznak, akik a 2025. szeptemberi vizsgaidőszakban szeretnének magiszteri vizsgát tenni. 1. A Turnitin plágiumszűrő alkalmazás segítségével el kell végezni a magiszteri dolgozat plágium-ellenőrzését: az évfolyamfelelős hallgatók útbaigazítása alapján kapcsolatba kell lépni a Turnitin felhasználói fiókkal rendelkező hallgatókkal; a plágiumszűrő alkalmazás segítségével el kell végezni a magiszteri dolgozat plágium-ellenőrzését, szűrők használata
Naptár, szükséges okiratok és beiratkozás a 2025. szeptemberi záróvizsgára
Az alábbiak azokra a hallgatókra vonatkoznak, akik a 2025. szeptemberi vizsgaidőszakban szeretnének államvizsgázni. 1. A Turnitin plágiumszűrő alkalmazás segítségével el kell végezni a szakdolgozat plágium-ellenőrzését: az évfolyamfelelős hallgatók útbaigazítása alapján kapcsolatba kell lépni a Turnitin felhasználói fiókkal rendelkező hallgatókkal; a plágiumszűrő alkalmazás segítségével el kell végezni a szakdolgozat plágium-ellenőrzését, szűrők használata nélkül; amennyiben alapos indokok
A hallgatók ideiglenes rangsorolása a tanulmányi helyzet és a támogatási forma szerint a 2024/2025-ös egyetemi tanév végén
2025. július 28. és 30. között tesszük közzé a kari honlapon a hallgatók ideiglenes rangsorát a 2024/2025-ös egyetemi tanév végén a tanulmányi előmenetel és az ideiglenes támogatási forma alapján. A 2024/2025-ös egyetemi tanév végi hallgatói rangsorolással kapcsolatos esetleges pontosításokért kérjük a hallgatókat, hogy 2025. szeptember 2-ig forduljanak az adott szakért felelős kari titkárhoz. A 2025.
A magiszteri felvételi eredményei, 2025. júliusi vizsgaidőszak
A magiszteri felvételi eredményei, 2025. júliusi vizsgaidőszak A helyek elfoglalásának visszaigazolása és a helyek újraosztása online történik kizárólag a felvételi platformon: https://admitere.ubbcluj.ro, a helyek visszaigazolására vonatkozó módszertannak megfelelően. A megszerzett hely visszaigazolásának elmulasztása az egyes visszaigazolási fordulókra vonatkozó szabályoknak megfelelően a megszerzett hely elvesztését és a felvételi versenyből való kizárást eredményezi.
Az alapképzési felvételi írásbeli vizsgája után benyújtott fellebbezések eredményei, 2025. július
Fellebbezések eredményei, informatika szak, 2025. júliusi alapképzési felvételi Fellebbezések eredményei, matematika szak, 2025. júliusi alapképzési felvételi
Az írásbeli vizsga eredményei, alapképzési felvételi, 2025. július
Az írásbeli vizsga eredményei, alapképzési felvételi, 2025. július A fellebbezéseket kizárólag az alábbi űrlap kitöltése alapján lehet benyújtani: https://forms.gle/eJ4VtQ3LdNL8SNHo8 legkésőbb 2025. július 20-án 23:00 óráig. A következő fontos dátumok: 2025. július 21., 15:00 óráig – a fellebbezések megoldása 2025. július 21., 22:00 óráig: a bejutott jelentkezők névsorának kifüggesztése a tanulmányi program, a képzés nyelve és
Felvételi tételek és javítókulcsok, alapképzési felvételi, 2025. július
Felvételi tételek és javítókulcsok, alapképzési felvételi, 2025. július
Az írásbeli felvételi vizsga résztvevőinek tantermekbe való beosztása, alapképzés, 2025. július 17.
Az írásbeli felvételi vizsga résztvevőinek tantermekbe való beosztása, alapképzés, 2025. júliusi vizsgaidőszak Azoknak a jelentkezőknek a listája, akiknek nem kell írásbeli vizsgát tenniük a 2025. júliusi alapképzési felvételin Az írásbeli felvételi vizsgája lebonyolítására vonatkozó Szabályzat, 2025. július Az írásbeli vizsgára jelentkezőknek 2025. július 17-én, csütörtökön legkésőbb 13:45 óráig kell megjelenniük a helyszínen, a kijelölt terem