Szakdolgozatok bemutatása, 2020. június–júliusi vizsgaidőszak

Az eredmények elérhetőek lesznek az AcademicInfo-ban az utolsónak tervezett védés befejezésétől számított legtöbb 24 órán belül.

Az alapképzési tanulmányok elvégzéséről szóló igazolásokat (amelyek helyettesítik az egyetemi oklevelet) 2020. július 9. után lehet átvenni, az alábbiak szerint:

  1. Az igazolásokat a szakfelelős titkárnőtől személyesen lehet átvenni a Matematika és Informatika Kar kari titkárságán, e-mailben történő előzetes időpontkérés alapján. A zsúfoltság elkerülése és a várakozási idő lecsökkentése érdekében határozottan kérjük a hallgatókat, hogy szigorúan tartsák be az e-mailben kapott időpontot. A kari titkárságon jelentkező személyek számára kötelező a védőmaszk és a kesztyű viselése, ugyanakkor be kell tartaniuk az egészségügyi szabályokat és a másoktól való minimális biztonsági távolságot (1,5 méter).
  2. Kérjük azokat a végzős hallgatókat, akik MAGISZTERI FELVÉTELIRE szeretnének iratkozni, hogy küldjenek egy e-mailt a szakfelelős titkárnőnek, és ennek alapján az alapképzés elvégzéséről szóló igazolás bekerül a felvételi dossziéba.
  3. Az igazolások szkennelt változatát e-mailben is lehet igényelni a szakfelelős titkárnőtől (ugyanaz az e-mail cím, amelyre a záróvizsgára való beiratkozási kérvényt is küldték). A végzősöknek szintén ugyanarról az e-mail címről kell küldeniük az igénylést, amelyről a záróvizsgára való beiratkozási kérvényt is küldték.
  4. A végzős hallgatók kijelentkezési nyilvántartó lapját (fișa de lichidare) automatikusan generálják a titkárságon. Emiatt nem kell személyesen megjelenni a BBTE Ügyosztályain.

Bizottságok – Informatika Intézet

No files found.

Bizottságok – Matematika Intézet

No files found.

Bizottságok – Magyar Matematika és Informatika Intézet

No files found.