XXIII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia

Frissítés 1: Nyilatkozat a XXIII. ETDK megszervezéséről

A jelenlegi helyzetet és korlátozásokat figyelembe véve, az ETDK szervezőcsapata úgy döntött, hogy az ETDK idén online kerül megszervezésre, de amennyiben meglesz a kellő számú pályamunka, ősszel is sor fog kerülni egy konferenciára. A döntés meghozatalakor azt tartottuk szem előtt, hogy minél több diáknak adjunk lehetőséget a részvételre.

Az online konferencia egy biztos megszervezési lehetőség. A résztvevők eddig befektetett munkája értékelésre kerül, és a konferencián való részvétel így motiváció az akadémiai életben való aktív részvétel folytatására ebben a nehéz időszakban is. A végzős évfolyamok résztvevői számára a részvétel segítség az államvizsgára való felkészülésben, az elért eredmények pedig hasznosíthatóak lesznek a továbbtanulásban. A vírus miatti korlátozások több hallgató kutatói munkájában akadályt jelentenek, így sokan nem tudnak megfelelő ütemben haladni a dolgozatokkal vagy nem megfelelő minőségű pályamunkával tudnak elkészülni. Az őszi konferenciára azon diákok jelentkezését várjuk, akiknek a kutatása felfüggesztődött, de új résztvevők számára is megnyitjuk a felületet.

Bízunk abban, hogy a felkínált lehetőségek által  minél több hallgató tud részt venni a konferencián, és az eddig befektetett munkáját kamatoztatni tudja.
Aktuális határidők:

  • Leadási határidő: 2020. május 3., 23:59
  • Adatellenőrzés: 2020. május 5–6.
  • Konferencia: 2020. május 21–23. (a dolgozatok bemutatására 2020. május 22-én kerül sor)

Kitartást és jó munkát kíván,
az ETDK Szervezőbizottsága

2020. május 21. és 24. között huszonharmadik alkalommal szervezik meg az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK) reál- és humántudományi szekcióit. A konferencia kihívást, lehetőséget nyújt a magyar anyanyelvű diákok számára, hogy összemérjék saját kutatási eredményeiket, szakmai tudásukat a bölcsészettudományok, a hittudomány, a társadalomtudományok, a természettudományok és a művészetek területén. A konferencián részt vehetnek romániai és külföldi felsőoktatási intézmények hallgatói is.

A kolozsvári ETDK elismertségét és szakmai hitelességét bizonyítja, hogy ez az egyedüli erdélyi reál- és humántudományi konferencia, amelyen részvételi jogot szerezhetnek a hallgatók a magyarországi Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK), az adott tudományterületeken belül.

A meghirdetett szekciókba 2020. február 14-ig lehet jelentkezni a szakdolgozat témájának, címének, valamint a szakmai irányító nevének megjelölésével. A kivonatokat 2020. február 28-ig kell feltölteni. A dolgozatok végleges változatát 2020. április 27-ig kell elküldeni elektronikusan, 2020. április 28. és 30. között pedig személyesen várják a jelentkezőket adat-ellenőrzésre a KMDSZ-irodába.

Szervezők: