Sikertörténetek: Szabó Levente és Székely Szabolcs – Halcyon Mobile

Saját vállalkozás gondolatával már az egyetemi éveink alatt játszadoztunk. Az ötlet igazából mértékben akkor fogant meg bennem, amikor barátommal, Szabival (most cég-társtulajdonos), – aki történetesen szintén Kolozsvárra készült egyetemre –, a hajdani gyerekszobámban, Segesváron, úgy döntöttünk, hogy céget alapítunk. Én 21, Szabi 19 éves volt akkor. 2005-öt írtunk.

halcyon-mobile-1

Szabi számára az akadémiai világ nem volt annyira vonzó, ezért ő már a középiskolai évei alatt azon gondolkodott, hogy merre is terelje az életét, hogy majd munkája által a lehető leghasznosabb lehessen. Sokat beszélgettünk „infós” dolgokról, és már akkor tudtuk, hogy meg kell próbálnunk valami különlegesebbet. Hátrányt nem igazán láttunk benne, ezért filozofálgatás nélkül belevágtunk, mondhatni, egyből fejest ugrottunk a mély vízbe. De hát fiatalok voltunk, szabadok és naivak. Szerencsénkre, minden valahogy egyszerűen jó irányba alakult.

Az elején valójában egy webdizájn stúdión gondolkodtunk, mivel abban az időben a honlapkészítés fellendülőben volt. Nemsokára – Kolozsvárra költözésünk után –, 2004-ben fedeztük fel a mobil alkalmazások világát, ami akkoriban még gyerekcipőben járt, főleg a mai helyzethez képest. Bár nem sok rálátásunk volt a mobil szoftverfejlesztésre, teljesen lenyűgözött ez a világ, éreztük, hogy nagy lehetőségek nyílnak meg, ahogyan ez az iparág kezdi levetni gyerekcipőjét. A programozható mobilok már az 1990-es évek végén megjelentek, és 2005-re jelentősen megnőtt a piaci penetráció az átlagfelhasználók körében, főleg az olcsóbb internet-hozzáférés és az izgalmasabb multimédiás képességek által (például a nagy, színes képernyők, zene- és videólejátszás, GPS stb.).

Hamarosan meg is született a legelső ötlet, ami valójában egy Symbian operációs rendszeren létrehozott digitális kisállat volt, amelynek fejlesztése egy Nokia 3650-esen történt. Tapasztalat hiány miatt a projekt végül nem valósult meg, ám nem sokkal azután mégis sikerült néhány amerikai ügyfélre szert tennünk. Így hát beindult a különböző mobil-projektek elvállalása és fejlesztése az akkori „dinoszaurusz” platformokon, mint a J2ME, Blackberry vagy a Windows Mobile. Nyilván a kereslet nagyságrendekkel kisebb volt annak idején, de kettőnknek volt bőven munkája. Még 2005-ben sikerült a céget Halcyon Mobile név alatt a romániai cégjegyzékbe bejegyezni. Aztán 2007-ben az iPhone és az Android megjelenésével minden megváltozott, és azóta csak gyűlnek az új projektek,  és növekszik az ügyfeleink száma.

halcyon-mobile-2

Nyilván, nagyon sok vetülete van egy vállalkozásnak, de tudatában kell lenni annak, hogy senki nem fogja helyetted elkezdeni. Szerintünk, így visszatekintve, érdemes fiatalon kipróbálnod magad, ameddig kevesebb pénzügyi, szociális és egyéb elkötelezettség adódik. Nem mindenkire talál ez a karrier, de bármelyik utat is választaná az ember, ügyelnie kell arra, hogy munkájának értelme legyen.

halcyon-mobile-3

Mint sokan mások, mi is a nulláról kezdtük, és onnan kellett feltornásznunk magunkat. Ennek ellenére volt bőven optimizmus, nagy célok és határozottság, olykor túlzottan intenzív munkával társítva. Azzal foglalkoztunk, amit mindketten nagyon szerettünk, egy olyan világban, amely teljesen lenyűgözött, és a mai napig lenyűgöz. Ráéreztünk az okostelefonok, valamint az applikációk világa által kínált lehetőségekre, és a jó cél/célkitűzés (emberek életét megváltoztatni világszerte), valamint a szenvedélyes munka segített álmaink megvalósításában. Egyszerűen belevágtunk, és azóta is folyamatosan tanulunk, és napról napra egy kicsit jobban próbáljuk megtenni azt, amit vállaltunk.

Hasznos és igényes dizájnnal rendelkező mobil applikációkat tervezünk és valósítunk meg a Halcyon Mobile-nál. Csapatunk jelenleg 30 tagot számlál. Nemcsak külföldi klienseknek, hanem saját kezdeményezésű alkalmazásokon is dolgozunk. Ügyfeleink zöme az Amerikai Egyesült Államokból van, viszont már néhány erdélyi, valamint magyarországi megrendelő is minket választott.

halcyon-mobile-4

Az évek során több elismerésben is részesültek az általunk kifejlesztett applikációk. Ezek közül megemlítenénk néhányat, mint az mFWA – Mobile of the Day díjat, amelyet első saját termékünkkel nyertünk el, továbbá a Best Apps 2013 (Google Play Store), a Windows 8 First Apps Contest és a Mobile Awards Romania díjakat. Ezenkívül nagy megtiszteltetés volt számunkra, amikor 2013-ban a Forbes magazin román kiadása beválasztott minket is a 30 under 30 listájába.

halcyon-mobile-5

Fő célunk a nap végén nem a pénz, hanem a kivételes termék vagy szolgáltatás. Az első csupán a második következménye. Nagyra értékeljük az innovációt és azokat a termékeket, amelyek gyönyörködtetésre képesek, amelyek nem csak jók és hasznosak, hanem csodálatot és azt a WOW-érzést keltik. Ezek és hasonló elvek köré próbáljuk építeni cégünket, és ez meg is látszik a részletekben.

Az évek során beigazolódott, hogy valóban jó választás az innovációra fektetni a hangsúlyt, és hogy a nyugatiasabb értékek érvényesítése, valamint a lehető legjobb minőség biztosítása nemcsak kielégítőbb, hanem jövedelmezőbb is lehet.

halcyon-mobile-6

Kiépítettük a csapatunkat, képességeinket és módszereinket, tehát most következő lépésként jöhet egy pár olyan termék elkészítése, amely jobbá, egyszerűbbé és élvezetesebbé teheti emberek millióinak életét. Hosszú távon pedig támogatni szeretnénk az itteni fiatalok kezdeményezéseit, vállalkozásait, mivel meg vagyunk győződve arról, hogy sokan vannak hozzánk hasonló helyzetben, akik a megfelelő buzdítással rengeteg értelmes terméket tudnának felépíteni innen, Erdélyből.

Tanácsunk a matinfó kar (és nemcsak) hallgatóinak, végzőseinek: az elején lehet nehéz lesz, de menni fog. A legfontosabb dolog, hogy szeresd és értelmét lássad annak, amit teszel és amit fel szeretnél építeni. Adjál bele mindent, ami tőled telhető! Nincsen ebben semmi fekete mágia. Vedd körül magad ügyes, okos emberekkel, mert egy jó csapat többet ér együtt, mint a tagjai egyenként, és így megsokszorozott erővel értékes dolgokat tudtok majd alkotni.

Úgy érezzük, szép jövő elé nézünk: izgalmas és embert próbáló évek következnek. Úgy a saját termékeinkkel, mint a klienseinknek készített applikációkkal egyre keményebb fába vágjuk a fejszénket, arra törekedve, hogy minél átütőbb hatást keltsünk világszerte.