Kategória archívum: Hirdetések hallgatóknak
A Magyar Matematika és Informatika Intézet oktatói az V. Kolozsvári Magyar Napokon
Az idei Kolozsvári Magyar Napok egyik szervező partnere a Babeș–Bolyai Tudományegyetem. 2014. augusztus 21-től, az intézmény színes programkínálattal várja az érdeklődőket a Farkas utcában. 2014. augusztus 22-én, pénteken 11:00-től 14:00 óráig a Magyar Matematika és Informatika Intézet oktatóinak bemutatásában robotokkal és logikai játékokkal ismerkedhetnek meg az arra járók. A Kolozsvári Magyar Napokon az Intézet oktatói naponta 10:00 és 16:00 óra között várják
A BBTE továbbra is a sanghaji lista első 200 egyeteme között, a matematika szakterület révén
Az Academic Ranking of World Universities in Mathematics – 2014 rangsorolás alapján, a sanghaji Jiao Tong Egyetem által összeállított listán a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, egyetlen romániai egyetemként, a 151–200. helyen szerepel a világ felsőoktatási intézményei között, a matematika szakterületnek köszönhetően.
BBTE diáktábor Nagybáron a tehetséges hallgatók számára – 2014. július 18–24.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem 2014-ben is meghirdeti a BBTE Kiválósági Diáktáborok versenyét, amelynek keretében a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező hallgatók ingyenesen vehetnek részt a Hunyad megyei Nagybár gyakorlati és szabadidőközpontjában sorra kerülő nyári táborban. A 2014. augusztus 18. és 2014. augusztus 24. között megrendezendő diáktáborra összesen 50 helyet hirdetett meg az egyetem, és a résztvevők számára biztosítja
Felvételi beiratkozás a BBTE Szakkollégiumba
A 2013-ban létrehozott BBTE Szakkollégium az egyetem szerkezetének újszerű tehetséggondozási formája, amely a BBTE valamennyi karának kiemelkedő képességű hallgatóit egy olyan szakmai környezetbe tömöríti, ahol az egyetemi tanév során – bizonyos tudományos és kulturális tevékenységekben való aktív részvétel fejében –, a felsőoktatási intézmény által biztosított kedvezményekben részesülhetnek. A BBTE multikulturális szerkezetét tükröző Szakkollégium a BBTE legtehetségesebb hallgatóit igyekszik bevonni, a jövő
Great Internship Opportunity at Huawei! + Trip to China
Dear Students, We are pleased to let you know that HUAWEI TECHNOLOGIES has implemented a great internship program this year! We will be present in Cluj on June 20 at the Scientific Communication Session to meet you and give you more details on HUAWEI student programs! We work with 6 Universities across Romania and each
A kiegészítő vizsgaidőszak ütemezése, 2014. június 16–19.
A kiegészítő vizsgaidőszak ütemezése elérhető a román nyelvű kari honlapon.
GIST – European Universities Workshop
Az egyik legnagyobb dél-koreai tudományos kutatóintézet, a GIST (Gwangju Institute for Science and Technology), 2014. június 18-án 11:00 órától szeretettel várja a Matematika és Informatika Kar valamennyi hallgatóját az intézmény bemutatójára. Az eseményre a BBTE Központi épületének II. emeleti Hermann Oberth termében kerül sor.
Marius Dadarlat professzor előadása: Finite dimensional approximations of infinite discrete groups and topological invariants
Az előadás helyszíne és időpontja: 2014. június 12, csütörtök, 11:00 óra Mathematicum, „e”-terem, (Ploiești/Hosszú utca 23–25.) Finite dimensional approximations of infinite discrete groups and topological invariants Meghívott előadó Marius Dadarlat professzor, Purdue University Abstract We plan to give a friendly introduction to the study of finite dimensional approximations of operator algebras associated to infinite discrete groups.
Kiss Tibor doktorandusz beszámolója a Sapientia EMTE – ECN 2014 informatika csapatversenyről
2014. május 10-én immár kilencedik alkalommal került megrendezésre a marosvásárhelyi Sapientia EMTE Műszaki és Humántudományok Kara által szervezett ECN nemzetközi programozói és matematika verseny, amelyen a Babeș–Bolyai Tudományegyetemet több csapat is képviselte. A BBTE számára a tavalyi évtől kissé elmaradó eredményekkel, de mégis pozitív élménnyel zárult a verseny. A tíz versenyfeladat, amelyet a versenyzőknek kellet megoldaniuk, nagyrészt matematikai
Magiszteri hallgatók ballagása 2014. június 12-én
Update: 2014. június 16. Képek az eseményről – a fotókat készítette: Pleiner Lóránd A Babeș–Bolyai Tudományegyetem magiszteri hallgatóinak ballagására 2014. június 12-én, 18 órától kerül sor az egyetem Farkas utcai Auditorium Maximum termében. Köszöntőt mond dr. Soós Anna rektorhelyettes, a Magyar Tagozat vezetője, valamint Talpas Botond diák-alprefektus. Az ünnepség keretében tudományos előadásokra is sor kerül: dr. Fábián