Kategória archívum: Hirdetések hallgatóknak
Az I. félévi ösztöndíjakra vonatkozó tudnivalók, 2014–2015-ös egyetemi év
A 2014–2015-ös tanév I. félévére szóló tanulmányi és érdemösztöndíjak esetében a hallgatók a 2014. október 2. és 2014. október 10. közötti munkanapokon 09:00 és 12:00 óra között jelentkezhetnek a Matematika és Informatika Kar titkárságán, hogy aláírhassák a tanulmányi átlagot tartalmazó listákat, ugyanis ez alapján valósul meg az ösztöndíjak odaítélése. Akik szociális és egészségi állapotuk révén
A Matematika és Informatika Kar kitüntetettjei 2014-ben
A Kar Kiváló Hallgatói Az SMT csapat: Bogdan Andrei Pop, Bogdan Mursa és Rareş Urdea hallgatók, akik részt vettek az Imagine Cup 2014 világdöntőjén (Redmond, AEÁ) Kiváló Kutatói Díj Dr. Gabriela Kohr egyetemi tanár és dr. Mirela Kohr egyetemi tanár: elismert szakfolyóiratokban (pl. Mathematische Annalen) közölt számos tudományos, releváns publikáció; egy fejezet a széles körben elismert és nagy presztízsű németországi Springer Verlag kiadónál megjelent
Hasznos tudnivalók az I. éves hallgatók számára
Az elsőéves hallgatók figyelmébe (alapképzés) Bővebb információkat az egyetemi bentlakásokban való elszállásolásról az alábbi bejegyzésben lehet olvasni. Kérjük az elsőéves hallgatókat, hogy vegyenek részt a 2014–2015-ös tanév ünnepélyes kari szintű megnyitóján, valamint a Matematika és Informatika Kar magyar tagozati tanévnyitó ünnepségén. A Matematika és Informatika Kar oktatási helyszíneinek térképe A 2014–2015-ös egyetemi tanév I. félévi órarendjét
A Matematika és Informatika Kar magyar tagozati tanévnyitó ünnepsége
Mindenkit szeretettel meghívunk a Matematika és Informatika Kar Magyar Tagozatának tanévnyitó ünnepségére 2014. szeptember 26-án, pénteken 11:30 órától a BBTE központi épületének 6/II. (G. Călugăreanu) előadótermébe.
Az évnyitó előadást dr. Libál András egyetemi docens tartja Szimulációs és modellezési folyamatok címmel.
A 2014–2015-ös tanév ünnepélyes megnyitója a Matematika és Informatika Karon
A Matematika és Informatika Karon a 2014–2015-ös egyetemi tanév kari szintű ünnepélyes megnyitójára 2014. szeptember 26-án, pénteken délelőtt 10:00 órakor kerül sor az Egyetemiek Háza Auditorium maximum termében, Emmanuel de Martonne utca 1.
Tanévnyitó a Magyar Tagozaton – 2014–2015-ös tanév
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Tagozatának hivatalos tanévnyitójára 2014. szeptember 29-én, hétfőn 15:00 órától kerül sor, az egyetem főépületének Aula Magna termében. Köszöntőt mond a Magyar Tagozat vezetője, dr. Soós Anna rektorhelyettes, valamint Talpas Botond diák-alprefektus. Évjáratok és generációk – erdélyi időszociológiai morzsák címmel tanévavató előadást tart dr. Horváth István, a BBTE Szociológiai Tanszékének egyetemi tanára. Mindenkit
Are you ready for the next round of the Catalysts Coding Contest?
Finally, October 24th, the next Catalysts Coding Contest opens its doors with great prizes and interesting contacts. Whether beginner or expert programmer, you are in the right place! Programming Challenge A new and exciting task, in the field of technical progress, is waiting for you. For the solution applies: All roads lead to Rome! We
Tanulmányi szerződések kitöltése a 2014–2015-ös tanévre
2014. szeptember 20. és szeptember 28. között az I. évfolyam hallgatói kitölthetik online a 2014–2015-ös egyetemi tanévre szóló tanulmányi szerződéseket az Academic Info felületen, amely magyar nyelven is elérhető. A felsőbb évfolyamok hallgatói 2014. szeptember 1. és szeptember 28. között egészíthetik ki vagy módosíthatják tanulmányi szerződéseket. A kinyomtatott és aláírt szerződéseket 2015. október 15-ig kell leadni a kari
Kérvények benyújtása a 14-es, 17-es, Economica I. és Economica II. bentlakásokban való szállásigénylésre, 2014–2015-ös egyetemi tanév
Felhívjuk mindazon hallgatók figyelmét, akik szálláshelyet szeretnének igényelni a 2014–2015-ös tanévben és a 14-es, 17-es, Economica I. vagy Economica II. bentlakások közül választanának, hogy töltsék ki a jelen felhíváshoz mellékelt típuskérvényt, és a felsorolt bentlakásokat a választás sorrendjében tüntessék fel. A szálláshelyek odaítélése a bentlakások elosztására vonatkozó egyetemi szabályzat alapján, a rendelkezésre álló helyek függvényében történik. A
Hallgatók elszállásolása az egyetemi bentlakásokban szociális és egészségügyi kritériumok alapján – 2014–2015-ös egyetemi tanév
Azok a hallgatók, akik szociális és egészségügyi állapotuk révén bentlakást igényelnek, a szükséges iratokat 2014. szeptember 2. és 5. között, valamint szeptember 8-án adhatják le, naponta 09:00 és 12:00 óra között a Matematika és Informatika Kar titkárságán. A szociális követelményeknek az a hallgató felel meg, aki tandíjmentes helyen tanul, és akinek családjában az egy főre jutó májusi, júniusi és júliusi nettó