Felkészítő program a Microsoft Imagine Cup nemzetközi technológiai diákversenyre

Alkalmazást fejlesztenél a Microsoft Imagine Cup következő fordulójára? Az országos döntőben elérhető teljesítmény nagymértékben függ nemcsak az eljárástól, amely alapján létrehozod az alkalmazásod adaptációs stratégiáját a végső felhasználók számára, hanem a bemutatás minőségétől is.

A Spherik Accelerator keretében létrehoztuk a Spherik Student programot, amelynek segítségével első alkalommal támogatjuk azokat a romániai hallgatókat, akik szeretnének részt venni a megmérettetésen és ütőképes megoldásokat fejlesztenek, hogy megnyerhessék a versenyt!

A program által biztosított előnyök valamennyi résztvevő hallgató számára ingyenesen elérhetőek:

  • helyi edzőkből, hajdani zsűritagokból, oktatókból szerveződő panel, amelynek rendeltetése, hogy visszajelzést adjon a kezdeti koncepciókra, a technikai kivitelezés megkezdése előtt
  • felhasználó-orientált dizájn workshop és lokális esettanulmányok a technikai kivitelezés fejlesztésére
  • két hét mentorálás a végső bemutatás előkészítésére
  • munkatér a Liberty Technology Park keretében

Feliratkozni a www.spherikaccelerator.com honlapon, 2013. november 25-ig lehet.

A program fejlesztése a Babeş-Bolyai Tudományegyetem és a Műszaki Egyetem együttműködésének eredménye.

Támogatók: Microsoft Romania és Digilent Romania.

Bármilyen kérdést a contact@spherikaccelerator.com email címre lehet küldeni.