Választható tantárgyak felvétele és a 2018–2019-es egyetemi tanévre szóló tanulmányi szerződések kitöltése a kötelező, választható és elmaradt tantárgyakkal

Az elkövetkező időszakban az I. és II. éves (alapképzés) és az I. éves (magiszteri képzés) hallgatóknak ki kell választaniuk a 2018–2019-es egyetemi tanévre szóló opcionális tantárgyakat, és ki kell tölteniük a tanulmányi szerződéseket a kötelező és az elmaradt tantárgyakkal, az alábbiak szerint:

2018. május 1–31.: a 2018–2019-es egyetemi tanévre szóló tanulmányi szerződések kitöltésekor (az Academic Info honlapon) a hallgatók kiválaszthatják az opcionális (figyelembe véve a modul kódját), a kötelező és az elmaradt tantárgyakat.

2018. június 7–8.: a hallgatók választása alapján a dékáni hivatal eldönti, hogy a választható tantárgycsomagok közül melyiket hirdeti meg a következő egyetemi tanévre. Azok a tantárgyak, amelyekre kevés jelentkező lesz, kikerülnek az AcademicInfo adatbázisából.

2018. szeptember 1–15.: újra megnyílik az AcademicInfo, és a meghirdetett választható tantárgyak alapján a hallgatók módosíthatják a tanulmányi szerződéseket, illetve beírhatják azokat a tantárgyakat is, amelyekből adott esetben pótvizsgázniuk kell.

Kérjük a hallgatókat, hogy töltsék ki a 2018–2019-es egyetemi tanévre szóló  tanulmányi szerződéseket, hogy az opcionális tantárgyak kiválasztása valóban releváns legyen. Pontosítjuk, hogy az opcionális tantárgyak esetében létezik egy felső létszámkorlát (80 személy), és a feliratkozás a tanulmányi szerződések kitöltési sorrendjében történik.

2018 szeptemberében lehetőség lesz a tanulmányi szerződések módosítására, a hallgatók opciói és az esetleges nyári pótvizsgák függvényében.

Felhívjuk a hallgatók figyelmét, hogy a júniusban kitöltött tanulmányi szerződéseket nem kell kinyomtatni. A szerződések nyomtatására, aláírására és leadására szeptemberben kerül sor, a második kitöltési időszakot követően. A tanulmányi szerződéseket a titkárságon kell leadni az egyetemi tanév első két hetében (2018. október 1–12.).

FONTOS: A TANULMÁNYI SZERZŐDÉSEKET 2018 SZEPTEMBERÉBEN KELL KINYOMTATNI, MIVEL 2018. OKTÓBER 1. UTÁN AZ ACADEMIC INFO NEM ELÉRHETŐ!