Matematika és Informatika Tábor Jósikafalván (Béles) – 2013

beles_1A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Matematika és Informatika Intézete és a Farkas Gyula Egyesület 2013. március 7. és 9. között matek-infós tábort szervez a Kolozs megyei Jósikafalván.

Célunk, hogy közelebb hozzuk a matematikusok számára a programozást, az informatikusok számára pedig az alkalmazott matematikát. Ennek érdekében kimegyünk három napra az említett településre, ahol az egyetemnek van egy vendégháza.

A tábor témája:
NUMERIKUS MÓDSZEREK, SZIMULÁCIÓK ÉS INFORMÁCIÓBÁNYÁSZÁS

az előadásokon szó lesz:

  • modellezésről (András Szilárd)
  • versenyekről és gépi tanulásról (Bodó Zalán, Csató Lehel, Jakab Hunor)
  • fizikai rendszerek szimulációjáról (Libál András)
  • algebrai topológiáról (Lukács Andor)
  • geometriai modellezésről (Róth Ágoston)
  • kódelméletről (Szántó Csaba)

Az érdeklődőket nagyon szívesen látjuk. Részletekért, kérünk érdeklődjetek a szervezőknél (András Szilárd és Csató Lehel) vagy a felsorolt előadóknál.

Szeretnénk úgy szervezni a tábort, hogy tudjunk feladatmegoldó (papíron és gépen) versenyt is rendezni, tudjunk minél többet beszélgetni, hallani elvont és konkrét feladatokról, megoldásokról, majd elsétálni a Bélesi tóhoz, és közben főzni, hogy legyen, amit együnk.

A táborba való jelentkezéshez és az operatív kommunikációhoz minden jelentkezőt arra kérünk, töltse ki az alább címen található Google form-ot. A jelentkezéshez írjátok meg az előző két félévi átlagotokat (ha nagyon sok jelentkező lesz, akkor tudjunk preferenciákat felállítani). A résztvevők száma kb. 25–30.

beles_2A tábor előzetes programja:

2012. március 7. – csütörtök

  • délután 14:30-kor az egyetem főépülete elől
  • érkezés 17:00 körül Jósikafalvára
  • melegedés-melegítés, kipakolás, ebéd
  • beszélgetés a GÉPI TANULÁS és a TANULÓ ALGORITMUSOK témában, bemutató és programok írása, verseny
  • vacsora
  • filmnézés (amit hoztok, amit viszünk), játékok

2012. március 8. – péntek

  • 9-ig reggeli
  • 9:00–12:00 előadás (második és harmadik téma)
  • 12:30–13:30 ebéd
  • 14:00–17:00 séta
  • 17:30–19:00 előadás (negyedik téma)
  • vacsora
  • filmnézés (amit hoztok, amit viszünk), játékok

2012. március 9. – szombat

  • 9-ig reggeli
  • 9–12 előadás (ötödik téma)
  • 13:00–14:30 ebéd
  • 14:00– (hatodik téma)
  • 18:30 hazaindulás
  • érkezés Kolozsvárra 20:00 órakor