Kisdiákok látogatták meg a Babeș–Bolyai Tudományegyetemet

Kihasználva az egyetemi félévközi vakációt, 2015. február 11–12-én a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya (a III. B Fábián Kinga tanítónővel és az V. C Fejér Julianna osztályfőnöknővel) látogatást tett egyetemünkön. Miután visszatértek osztályaikba, leírták élményeiket. Ezekből olvashatunk részleteket, amelyekből kiderül, mi is történt a látogatás során:

„Egyik reggel bejött Dani anyukája és elvitte az egész osztályt a Babeș–Bolyai Tudományegyetemre.”

„Mindenki elcsodálkozott, hogy milyen ez a hely. Olyan szépen van megépítve, apró részletekkel…, hihetetlen, hogy felépült 9 év alatt…”

„Először az egyetemről, majd Victor Babeșről, Bolyai Jánosról hallgattunk beszámolót…”

„Sok érdekes dolgot tudtunk meg Kolozsvár legnagyobb egyeteméről, ami közelebb vonzott az egyetemhez…”

„Egy kicsit megijedtem, mikor kijelentették, hogy vizsgázni fogunk a bemutatott anyagból, de az is könnyű volt …”

„Tetszett, amikor egyetemi teremben ültünk, mint az egyetemisták…”

„… aztán meglátogattuk a rektorok folyosóját, megnéztük a domborműveket,…”

„megnéztük a fizikusok kiállított műszereit is…”

„… lementünk az udvarra és fényképeket készítettünk Victor Babeș és Bolyai János szobrainál…”

„… nagyon tetszettek az ásványok, csak kár, hogy nem mentünk be a múzeumba …”

„Aztán visszamentünk a terembe és megírtuk a vizsgát, mint az egyetemisták…”

„Nagyon kedves volt Ildikó, mert a végén jutalmul kis cukorkákat is adott…”

„Remélem, hogy ez az egyetem sokáig fog tartani és minden jól fog menni!!!”

„Nagyon tetszett a mai nap, és szerintem nagyon különleges volt…”

“Jó, hogy van informatika szak is!”

„Nagyon tetszett, és alig várom, hogy menjek még oda.”

„…máskor is szívesen megyek majd…”

„Én is ide fogok járni!”

Dr. Mezei Ildikó, a látogatás vezetője,

a Magyar Matematika és Informatika Intézet adjunktusa

mezei-beszamolo1

mezei-beszamolo2

mezei-beszamolo3

mezei-beszamolo4

mezei-beszamolo5

mezei-beszamolo6

mezei-beszamolo7

mezei-beszamolo8

mezei-beszamolo9

mezei-beszamolo10

mezei-beszamolo11

mezei-beszamolo12

mezei-beszamolo13