Beszámoló a székelyjói matematikatáborról – 2018. május 11–13.

A Farkas Gyula Egyesület a Matematikáért és Informatikáért szervezésében 2018. május 11. és 13. között a Kolozs megyei Székelyjón, a Sequioa Panzióban zajlott a tavaszi matematikai tehetséggondozó szaktábor. A tábor mellett a hallgatók számára az egyetemi tanév idején is működnek tehetségápoló műhelyek, külön a tanári pályára készülőknek, és külön a kutatói pálya iránt érdeklődő tehetséges diákoknak. A tábori tevékenységeket elsősorban a tanári pályára készülők számára terveztük, olyan témakörökben való elmélyülés céljából, amelyeket az alapképzés előadásai nem fednek le, és amelyek a későbbi tanári munka szempontjából hasznosak lehetnek.

A foglalkozásokat Lukács Andor (Geometriai transzformációk alkalmazása elemi geometria feladatok megoldásában), Szilágyi Zsolt (Kombinatorikus geometria), Kajántó Sándor (Középiskolai szakköri feladatok valószínűségszámításból), Cseh Tünde (Invariánsok) és András Szilárd (A végtelen leszállás elve) tartották.

A sűrű szakmai program mellett a résztvevők felkeresték a közelben levő Sequoia mamutfenyőt, amely a régió egyik nevezetessége.

(Kocsis Tamás fotói)



A tehetséggondozó szaktábor a Nemzeti Tehetség Program NTP-HTTSZ-17-0010 kódszámú pályázatának támogatásával zajlott. A pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő hirdette meg.