BBTE diáktábor Nagybáron a tehetséges hallgatók számára – 2014. július 18–24.

Tabere UBB pentru Performanta 2014A Babeș–Bolyai Tudományegyetem 2014-ben is meghirdeti a BBTE Kiválósági Diáktáborok versenyét, amelynek keretében a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező hallgatók ingyenesen vehetnek részt a Hunyad megyei Nagybár gyakorlati és szabadidőközpontjában sorra kerülő nyári táborban.

A 2014. augusztus 18. és 2014. augusztus 24. között megrendezendő diáktáborra összesen 50 helyet hirdetett meg az egyetem, és a résztvevők számára biztosítja a Kolozsvár–Nagybár–Kolozsvár útvonal szállítási költségeit, az étkezést és a szállást.

II. és III. éves alapképzési, valamint az I. és II. éves magiszteri hallgatók vehetnek részt a meghirdetett helyekért való versenyben, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem bármely karáról.

Csak azok a hallgatók vehetnek részt a versenyen, akik valamennyi vizsgájukat sikeresen letették, és a verseny meghirdetését megelőző két félévben legalább 9-es tanulmányi átlagot értek el külön félévenként. Mindezek mellett kifogástalan magaviseletüket egy egyetemi oktatótól kapott ajánlólevéllel kell igazolniuk.

A mellékelt állományokban megtalálhatóak a kiválasztási versennyel kapcsolatos tudnivalók, a verseny naptára, valamint a pályázathoz szükséges okiratok. Beiratkozni 2014. június 16. és 2014. június 27. között lehet, a Kar titkárságán.

Tudnivalók a BBTE 2014-es kiválósági diáktáborról
1-es melléklet – naptár
2-es melléklet – típuskérvény
3-as melléklet – a kiértékelő bizottság tagjai
4-es melléklet – a dossziék kiértékelésének módszertana
5-ös melléklet – a fellebbezési bizottság tagjai